Tapasztalatok a színes egyéniségekről
A legizgalmasabb példáim ebben a témában az iskolai órákhoz kötődnek. Felkértek több iskolában is, hogy tartsak valami olyan órát, aminek az a lényege, hogy a gyerekek jobban elfogadják egymást, és kevesebb legyen a beszólás, a rosszindulatú bántás, cikizés… Sok szó van erre, a lényeg ugyanaz: csináljak már valamit az osztállyal, hogy jobban elfogadják egymást.
Ez a tréning játékos, szó szerint színes, tele van nevetős, izgalmas gyakorlatokkal. Még a kamaszok is imádják, hiszen játékos formában, úgy ismerkednek egymással, hogy az nem ciki, sőt kifejezetten izgalmas számukra. Pedig hát kamaszokat lekötni… az ám a kihívás!
Visszajelzéseim ebben a témában olyanok, amiket sokszor még én magam is megkönnyeztem. Hadd mondjak el pár példát erre!
Megtörtént, hogy a nap elején sírva érkezett egy lány az iskolába. A tanárai már előre mentegetőztek nekem, hogy nagyon labilis, sajnálják, ne vegyem magamra, nem miattam sír, mindig ilyen. Nem vettem magamra, viszont már a szünet utáni részben ez a lány is nevetett a többiekkel, kicsit később pedig főszereplője, mesélője lett az egyik csoportfeladatnak. Hangosan nevettek vele, és állva tapsolták, mert olyat láttak tőle, amit eddig soha. Játszott velük, sőt főszerepet vállalt, és gyönyörű volt.
A másik kedvenc esetem a stréber fiú esete: mindig mindenki róla másolja a leckét. Kitűnő tanuló, és zárkózott. Sokszor idegesítő a precizitása, és ezért néha direkt össze is borítják a többiek a táskáját. Az általam tartott fél napban, megismerte őt az osztály… Már mindenki tudja, hogy ő miért ilyen. A leckét nyilván ezek után is róla másolják majd, viszont a benne lévő tudást elkezdték tisztelni, felnéznek rá, és hangos fogadalmak lettek kikiáltva, miszerint a táskája őrzés alatt álló terület.
Van aztán a bulikirály: az állandóan vicceskedő, késő, csoport közepe srác. Jó vele jóban lenni, mert ott mindig nevetés van, ahol ő van, ott mindig történik valami. De azért egy kicsit veszélyes is: jellemzően ő vezeti az osztályban a bántalmazók csoportját, így van aki csak azért csapódik hozzá, hogy ne legyen célkeresztben. Már az első 5 percben én is megkaptam tőle, hogy egyébként az együtt töltött fél napunkban, hol is lesz az én helyem. Élvezte a fél napot, sokat figyelt a többiekre, és a nap végén tőle eredtek a kit és hogyan fogunk megvédeni fogadalmak.
Összességében hónapokkal későbbi beszélgetések, visszajelzések is arról szólnak, hogy ezek a félnapos játékos „osztályfőnöki órák” mennyire sokat adtak az adott közösségnek. A manapság annyira divatos „bullying” kifejezés nem beköltözik az osztály életébe, hanem jellemzően kiköltözik.
Ott igazán izgalmas ez a tréning, ahol a tanári kar is részt vett ezen a képzésen. Meglepő, és szép is egyben, amikor a pedagógus megérti egy gyerek mozgatórugóit, és elfogadja őt – így aztán a hétköznapi életben is hatékonyabban tudja majd őt segíteni.
